Közhelyesen indul a nap. A reggeli nem finom, a tesók összevesznek, mindenki fáradt. Időre (és ruhában) kell munkába, iskolába, óvodába érni. Sokan meglátták a karantén szépségeit, mégis legtöbben úgy érzik, nem fognak többé a túlterhelt, ideges reggelekről panaszkodni, hiszen elmenni dolgozni maga az üdvözülés. VAN hova menni dolgozni. És az a hely csöndesebb és ergonomikusabban berendezett, mint a lakás egyetlen zárható helyisége: a fürdőszoba.

Mindegy, hogy milyen élethelyzet miatt dolgozunk otthonról. Amennyiben gyerekünk is van, érdemes felkészülnünk a műfaj sajátosságaira.

Gyakorló szülőktől származnak a következő irányelvek, ötletek, amelyek mentén megpróbálhatjuk úgy strukturálni teendőinket, hogy gyermekünk/gyermekeink életkorától és mennyiségétől függően, legalább a tizedét-harmadát elvégezhetjük annak, amit egy 24 órás munkanapba… vagyis 8-10 órás munkanapba terveztünk.

A prevencióba nagyon is megéri időt fektetni. Gondoljuk át, milyen tevékenységek, időtöltések okoznak örömöt gyermekünknek. Bármikor úgy érezzük, hogy érzelmileg kezd lemerülni, töltsük föl „szeretettankját” (például olvassunk neki, alkossunk valamit közösen, nézzünk meg vele egy mesét, amit szeret, beszélgessünk vele pár percet úgy, hogy tényleg rá figyelünk, stb.).

Aki valaha érezte mellőzöttnek magát szerette társaságában egy mobiltelefon miatt, könnyen megérti, milyen könnyen összezavarodik egy gyerek, amikor szüleit a közösségi média vagy a munkaímélek láncolják különböző elektronikus eszközökhöz. Furcsa, skizofrén állapot ez. A szülő ott van, csak még sincs. Érzelmileg nem igazán érhető el. Ezt a helyzetet világosabbá tehetjük gyermekünk számára, ha elmondjuk neki, mit csinálunk éppen, ez miért fontos nekünk, és körülbelül meddig fog tartani. Esetleg valamilyen pozitív ígérettel is motiválhatjuk, hogy elviselhetőbbé tegyük számára a várakozást. Természetesen olyat kell ígérnünk, ami aztán tényleg megvalósulhat.

Világosabbá válhat kommunikációnk, ha óvodás, kisiskolás gyermekünknek nem csak elmondjuk, meddig kell várnia, de beállítjuk például a sütő időzítő funkcióját is, hogy pontosan követhesse, hogy múlik az idő, hány perc múlva kapja vissza a szülői figyelmet.

Sokat hallottuk már, hogy jót tesz a gyermek kreativitásának, ha hagyjuk unatkozni, ugyanakkor nem biztos, hogy ebbéli képességét egy fontos Zoom meeting alatt kell fejlesztenünk. Érdemes több ötletet is adni neki, hogyan tudja elfoglalni magát valamivel, ami tényleg érdekli. (És persze nem árt felkészülnünk a legrosszabbra, és előkészíteni az életkorának megfelelő kütyüt, amivel akkor is leköthetjük figyelmét, ha minden zseniálisnak tűnő ötletünk kudarcba fulladt már.)

„Marci már ül. A tied még nem? Pedig csak két nap van közöttük.” Óhatatlanul összehasonlítjuk gyerekünket másokéval, vagy akár saját testvérével. Ez egyenes út a frusztrációhoz. Éppen ezért muszáj az otthonlévő gyermekre szabni az otthonról dolgozást is. Életkor, személyiség, aktuális fiziológiai, fizikai és lelki állapot, valamint idegrendszeri működés kérdése is, meddig lehet büntetlenül arra kérni egy gyereket, foglalja el magát – csendben és persze hasznosan.

A realitást saját szempontunkból is figyelembe kell vennünk. Vannak feladatok, amelyek osztatlan figyelmet kívánnak, és gyerekünket valaki másnak kell lefoglalnia. Ilyenkor kézenfekvő megoldásnak tűnhet éjjel dolgozni, amikor elcsendesedett a ház, de ha tudunk, kérjünk segítséget.

A bűntudat a legjobb szándék mellett is utat tör magának. És főleg a legjobb szándék mellett jelenhet meg. Ilyenkor mérlegeljük magunkban, mit miért teszünk. És végül nyugtassuk meg magunkat, hogy gyerek(ek) jelenlétében dolgozni enyhén szólva irreális, olykor pedig szürreális.